2010. május 31., hétfő

Ordo est anima rerum - Rend a lelke mindennek

Tegnap este, a HST-vel folytatott több órás hadakozás után, már nem volt kedvem érdemben építgetni egyik makettet sem, így inkább a makettező asztalom felé fordítottam a figyelmem. Egy általános rendrakásnál több történt, gyakorlatilag kiszórtam egy csomó mindent, ami az elmúlt egy évben szépen csöndben felgyülemlett az asztalomon, csökkentve ezzel a makettezésre használtahó hasznos alapterületet. A végére a látvány engem is meglepett, rengeteg szabad helyem van, lehet dolgozni.

A készülő makettjeim között is rendet vágtam (ez főleg az M32B1-re vonatkozik). Itt már nagyon sok (köztük felesleges) alkatrész volt a dobozban, ezzel is elkeserítve magam, hogy még mennyi mindent kell beépítenem. Csak azok a darabok maradtak, amik valójában felkerülnek a műszaki mentőre, így egyből szebben fest a helyzet. Hoztam ezzel a projecttel kapcsolatban egy másik döntést is: a már elkészített (95%-os állapotú) futóművet elcsomagoltam és egy még dobozban lévő dragon sherman futóművét fogom helyette felhasználni. Nézegetve az archív képeket, ehhez a maketthez jobban illik. Szóval egyet előre, kettőt hátra.
Egy évet adtam még magamnak, hogy befejezzem...

-

After I spent a cuople of hours with modelling (worked on the M4 HST) yesterday, in the evening I did not want to do any special. So I organised my desk. It was not a simple cleaning. I rejected a few things, that I collected int the last year (many unuseful things), organised my tools, and so on.
After the desk was cleaned, I turned my attention to my modell boxes. I selected the parts, that I relly need to my M32B1 trv. And in this project I had a new decision: I will use an another boogies set (from my new Dragon Sherman), insteed the collected Academy set.
One step forward, two steps back….
I gave myself one year to do it done.

2010. május 24., hétfő

M4 High Speed Tractor

A hétvégén elkezdtem a HST kabinjába belepakolni az Eduard réz alkatrészeit. Nagyon jól kezelhető a maratás, jól lehet vele dolgozni. Kis pluszként Z63 féle 0,3 mm-es ónhuzallal tettem részletesebbé a műszerfalat. Van még munka bőven a kabinban, a műszerfallal állok hadilábon, hogy melyiket használjam föl (makett által adott vagy maratás), de valószínűleg elkészítem mindkettőt és majd eldöntöm a végén.






















I started to work on the interior of my HST. The Eduard etched set fits well, I've only added Z63 wires to the control panel as a little plus. I still have a lot to do with it, but the result will be good at the end.


2010. május 8., szombat

Új szerzemény - M8 Greyhound

Múlt hónapban börzéztem ezt a Tamiya M8-ast az internetről. A makett több, mint tíz éves, de még így is veri nagyságrendekkel néhány gyártó mai készleteit. Első nézésre szép fröccsöntött alkatrészek, kevés sorja, logikus alkatrészbontás.
Nagyon nem tervezem feljavítani, csak pár vezetéket és egy pluszz rádiót tervezek beleépíteni (ha két antennával készítjük el a makettet, akkor két rádió is kell bele (a felderítő egységek így használták), de a makett csak egyet ad. Ha Tank Destroyer Battalion állományban szereplő járművet készítünk akkor elég egy rádió, viszont ehhez nem kapunk matricát).

Fel szeretném majd használni a géppuska tartó gyűrűt is, illetve jól megtömöm majd málhával. Alapvetően gyakorolni szeretném a festést és az építést is vele.

A maketthez jár egy figura is, fejcsere és némi alakítás után szerintem felhasználom majd.

-

Something new
Last month I purchased this Tamiya beauty. It is not the newest piece, but its quality is very good. At first sight won't be any big pronblem with it.
I plan to build it mostly OOTB, just will add a little upgrade (extra wires, and a plus radio inside and some other stuff to the exterior). Basicly I want to practise my building and (mostly!) painting skills.


































































2010. május 5., szerda

Esküvőn jártunk

Áprilisban egy esküvőre voltunk hivatalosak. Az esküvő közepette siekrült találnom más érdekes témákat is, mint például kopot ajtók, rozsdás csövek, elhagyott érzést keltő udvar.















































Egy másik érdekes dolgot is találtam az esküvőn ( a kápolnába befelé menet). Egy diorámán sokszor gond lehet, ha valaki kutat szeretne, de hogyan ábrázolja a több méteres mélységet? Erre egy jó megoldás egy tető! Ehhez egy kis segítség az alábbi két kép:






















Végül pedig egy tetőn lévő felépítmény:










With my wife, we were on a wedding in april. During the day, I shooted some interesting pictures in the rusty and abandoned theme.